Szeretettel köszöntünk Dr. Timcsák Géza honlapján

 

 Manapság leggyakrabban a jógától valami hasznot várunk el. Mi adjuk az időnket, meg valamit a forrásainkból, és cserébe azt várjuk, hogy most nem fog fájni a hátunk, megtanuljuk ezt vagy azt az ászanát, kapunk egy kis ihletést a saját kurzusainkhoz - tehát bartert csinálunk és a kurzusról úgy távozunk, hogy az eszköztár a kezünkben van.  Mindez jogos, de hol maradt a jóga mélyebb lényege? Lehet, hogy ennek a hiányát a sok kívánságunk mellett észre sem vesszük, pedig enélkül üres maradt a kezünk.

Jógik, mint Sri Rámakrisna, Swami Sivananda, Swami Rama, Swami Veda Bharati és sokan mások figyelmeztetnek bennünket arra, hogy az év alatt legalább 1-2 hetet kell úgy tölteni, hogy intenzív jógaprogramunk van.

Ennek a honlapnak a célja, hogy a Géza és oktatótársai által vezetett programokról, és intenzív nyári jógatáborokról adjon információt az érdeklődőknek.

A szlovákiai hegyekben, gyönyörű természeti környezetben immár 40 éve tart oktatótársaival együtt magyar nyelven is intenzív, nyári jógatábort  ezen kívül hazánkban is többször vannak hétvégi tematikus tanfolyamai (https://www.jogatabor.com/aktualitasok/).

 

Dr. Timcsák M. Géza a Kassai Jógatársaság egyik alapítója (amely 2025-ben ünnepli 50. születésnapját), a Szlovák Jógaszövetség elnöke, az Európai Jógaunió lektora. A jóga gyakorlását az ötvenes évek végén kezdte, és azóta is gyakorolja, tanítja. Ma már a jóga nagy népszerűségnek örvend, és számtalan modern ágazat nyílt ki belőle, Géza a klasszikus, többezer éves hagyományt követi, amelyet Európában és Indiában tanult.  Oktatási módszerében legfontosabbnak azt tartja, hogy megértsük hová és hogy vezet a jóga ászana, pránajáma, meditáció, kontempláció és önismeret tudománya, valamint mi az, amit rejve, de mégis hozzáférhetővé tettek  és adtak tovább az utókornak leírásaikban a jógik generációi.

Géza hatalmas tudással, és nagy szeretettel vezeti oktatottjait a jóga eme titkos ösvényein földünk sok országában.  Oktató társai egyrészt ugyanabban a szervezetben tanultak és tudásukat Európában és Indiában tökéletesítették, másrészt a szavita jóga hagyományhoz tartoznak.

 

Ivo Sedlacekkel a neves muzikoterapeutával, zeneszerzővel  és zenésszel együttműködve megtalálták, és a mai kor emberének hozzáférhetővé tették az indiai jóga hagyomány egyik ősi gyakorlatrendszerét, az élőzenés  Szavita jógát (https://www.jogatabor.com/mi-a-joga-/szavita-joga/), amelynek az újjáélesztését a Mahaswi Tatthata délindiai jóginál töltött idő inspirálta.

1993-ban a transzperszonális pszichológia egyik atyjától, Stanislav Grof-tól többéves tanulmányok után facilitátori minősítést szerzett a tudat kibővített térképének (születés előtti- és körüli, illetve személyen túli) megismerését célzó eljárás, a holotróp légzés vezetésére (https://www.jogatabor.com/mi-a-joga-/holotrop-legzes

 Géza majd 100  cikket és könyvet írt a jóga különféle aspektusairól (lásd www.timcak.saj.sk) több nyelven, amelyek célja a jóga mélyebb megértése és a jóga szádhana elmélyítése.